Tavaly, 2017. január 20-án vágtam bele életem nagy kalandjába. Fogyási kálváriám esetén egy dolgot szerettem volna végre elérni, hogy utoljára kelljen elhatározni magamat és ne legyen többé „majd holnap” az életemben. Megálmodtam egy utat, ami tele volt kérdőjellel, és én csak abban voltam teljesen biztos, hogy most szeretnék rajta végig sétálni. Most először teljesen végig, hiszen a testem szenved és segítségért kiált. Ahogyan én is.
Ma 2018. január 8-a van és még nem telt el egy teljes év, de én mégis magam mögött tudhatok lelki síkon egy olyan koncentrált és tudatos évet, amely 34 évem alatt csak a főiskolás esztendők folyamán kísért. Ott valahogy értettem a súlyát annak, hogy tanulni kell és önmagamért teszem ezt. Most ugyanezt az akaratot ültettem át a fogyásba is, hogy a végén majd visszanézve láthassam azt a sok százezer lépést, amit végig gyalogoltam 2 év alatt a karcsúságom elérése érdekében.
Ma van a 2018-as évem első napja a tekintetben, hogy a közösségi oldalamon körém gyűlt olvasók lányai és asszonyai velem együtt indulnak el a változás ösvényén. Elhatároztam, hogy átalakulásom kellős közepén kezet nyújtok, mert úgy szép az élet, ha mások sorsában is tudunk örömet generálni. Számomra ez érték és ma már talán lételemem is. Adni, segíteni és lendületet adni azoknak a lányoknak, akik közül sokan pont olyanok ma, az első napon, mint anno én voltam 151 kilósan.
Nekem már nem kérdés, hogy valamiért sorsomban hordozom a kövérség megélését és tanulnom kell belőle, értéket kell teremtenem, hogy ez a képzeletbeli spirituális küldetés teljesítve legyen. Nem akarok én sokat, csak végre mosolyogva tükörbe nézni és azt mondani belső énemnek, hogy szép vagy.
Fitnesz képzésem felénél járok és tanáraim közül legtöbben pontosan tudják, hogy én túlsúlyosként milyen megpróbáltatásokkal végzem az iskolát. Nekem egy egyszerű földre ülés vagy felállás sem volt egyszerű sok hónappal ezelőtt, míg mások úgy pattannak fel, mintha szárnyaik lennének. Ezért is érzem minden egyes képzési napon, hogy saját sorsom hősnője vagyok. Hősnője egy katasztrófa filmnek, amiben a 1,5 mázsára hízás maga volt a természeti csapás, majd onnan letornázni magam nagyjából szuperhősök együttes világ megmentő sci-fi harcával ér fel. Tisztelem a testemet, amiért képes volt ekkora súly többlettel életben tartani, hagyott lélegezni és nevetni akkor is, amikor mélyen szégyellnem kellett volna az evésbe menekülést. Ezért is nagyon szívmelengető, amikor bárki, aki személyesen is ismer és valamilyen szinten részt vesz a küzdelmemben vagy csupán látja, mi mindent teszek, csak megbiccenti a fejét és pislog egyet rám. Akkor tudom, hogy értékeli az általam belefektetett energiát és feladatokat. Visszaigazolás mindig kell, nekem is. Kapni olykor egy elismerő mondatot vagy tényleg szavak nélküli pillantást, az annyi plusz energiát közvetít felém, amivel újabb motivációs buborék nő az elmém köré.
Pont ilyen löketet adott a tegnapi fitnesz képzésen, szakoktató, személyi edző tanárom ajándéka. Saját könyvét kaptam Tőle, nekem szóló ajánlással. Tudtam, hogy ennek jelentősége van és Ő pedig azt konstatálta, hogy a legjobb helyre kerül ez a darab könyvecske. Olyan kezébe, akinek ez érték, jelentőséggel bíró kabala, szerencse könyv és újabb 2 lépés előre.
Ezekben a mesés pillanatokban tudom azt, hogy meghozni egy döntést milyen óriási változást idéz elő a személyiségünkben és leginkább a mi saját életünkben. Maradhattam volna örökre duci és ha így tettem volna, az elmúlt 1 évben kapott csodálatos felfedezések elkerültek volna. Annyi mindent tanultam, kaptam és ismertem meg saját magamról. Számos pozitív elmozdulás történt ott mélyen a szívem rétegeiben. Nem is kérdés, hogy haladok tovább, egyre csak előre és várom az idei csodákat.
