Ducikóma. Ez az a fejünkben zakatoló és nyughatatlanul csillapíthatatlan éhség, ami akkor is létezik, ha már tele etted magad. Valójában nem az ételre vagy éhes, hanem az étel okozta űrt betöltő, mámorító hatású lebegésre, ami az imádott ízek által kerül aktiválásra. Valójában nem is létezik az a fajta megállíthatatlan éhség, amiről azt hiszed, hogy éhes vagy. Csupán a gyomorban lévő második agy a helytelen táplálkozás miatt üzenetet küld az agyban keletkező érzelmi központ felé, hogy üzemanyagra van szüksége. Az üzemanyag jelen esetben nem valós tápanyag formájában hiányzik Neked, hanem az érzésre vágysz, hogy konkrétan semmit ne érezz.

Sokáig magam előtt is titkoltam, hogy komoly ételfüggőségben szenvedtem. Mi az ételfüggőség az én szemszögemből? Esténként semmi nem jelent vigaszt a magány/lelki problémák mellett, csak a fagyos jégkrémbe szúródó kiskanál. Rajta tejszínhab. Édesre sós, sósra édes, kólára étel, ételre kóla, miközben a tv távirányítóját jobbra-balra kapcsolgatom, mert azt sem tudom, melyik párhuzamosan futó sorozatomat nézzem a kereskedelmi csatornák kínálatában. A hét 7 napján, csak az étel jelent vigaszt mindenre: örömre, szomorúságra, fájdalomra, sikerre, sikertelenségre, izgalmakra, félelmekre, szakításokra, kibékülésre, családi veszekedésre, családi ünnepre, születésnapra, karácsonyra, szilveszterre, húsvétra, nőnapra. Mindig van indok. Olyan nincs, hogy nincs indok.

Volt idő, amikor tényleg azt hittem, hogy meg akarok változni. Színes-szagos excel táblákat készítettem, fogyi naptárakat szerkesztettem. Nagyjából 100-szor töröltem ki a kezdő dátumot és írtam át újra az első napot. Soha nem volt olyan, hogy a kezdő dátumra elindult volna a valós átváltozás vagy ha kb. elindult, már 1-2 nap múlva nem folytattam.

Ha visszaemlékszem, a legtöbb és leghangzatosabb fogadalmaim, amik arról szóltak, hogy fogyókúra naplóba ágyazott konkrét terveket készítettem, A LEGNAGYOBB ZABÁLÁSOK KÖZBEN SZÜLETTEK. Konkrétan minden egyes excel oszlopot a szivárvány színeiben külön osztottam, reggeli, ebéd, vacsora, kg, cm-ek, mozgás, közérzet és ki tudja még mennyi megjegyzéssel. Mindent alaposan megterveztem. Egyetlen egy dolgot nem sikerült soha: kivitelezni a terveket. Mégis hogy gondolhattam, hogy puncs fagyi evése közben korszakalkotó ötletek fogannak meg és majd megvalósításra is kerülnek ilyen mentális, cukortól kábult állapotban? Hogy lehet az, hogy ennyire becsaptam önmagam és ennyire megaláztam magam saját magam előtt?! Ennyire nem számítottam. Ha valaki képes ilyen önámításban élni, az nem szereti önmagát. Ha szereted magad, szándékos megtévesztést nem indítasz, szándékosan rosszat nem teszel magaddal. Akaratlanul tettem volna? Lehet akaratlanul pizzát rendelni, jégkrémet venni, kólát inni? Lehet véletlenül ennyi hibát elkövetni?

Egyértelműen segítségre volt szükségem. Magamtól ebből a mentálisan romlott depressziós önsanyargatásból sehogy nem tudtam volna kilépni. Kellett egy orvos, egy szakértő arcon csapása, aki az első konzultáción azt mondta: Maga hogy néz ki? Maga egy szép fiatal nő, nem így kell kinéznie! Korábban egy ilyen megjegyzésre megsértődtem volna. Hogy nézek ki? Joggal kérdezte a doktornő. Nem rég jöttem rá arra, hogy teljes testkép zavarral küzdöm. A tükörben egyáltalán nem az köszön vissza rám, ami a családi fényképekről, a családi videókról és mások tekintetéből. Soha nem láttam magam annyira torzultnak, mint amilyen valójában mások látószögéből vagyok. Extrém túlsúlyom van és ennek felismerése pontosan olyan nehéz, mint egy szenvedélybetegnek beismerni a függőségét. Gyakorlatilag ez is szenvedélybetegség, mert berögzült reakcióként nyúlunk az ételhez minden egyes minket ért impulzusra és a pillanatnyi nyugtató bódítószer, az étel általában felveszi a kesztyűt az akaraterővel, aztán rendszerint győzedelmeskedik is felette.

Két lehetőséged van: mély altatásba ringatod magad és marad a kóma vagy szembe nézel a kérdésekkel, amikre sosem akartál válaszolni. Meddig fogod még halogatni a döntést? Mikor lesz elég? Mennyi időt szeretnél még elvenni magadtól? Meddig engeded, hogy mások legyenek boldogok helyetted? Mikor jön el a pillanat, hogy szeretni akarod magad eléggé? Mikor szeretnél valóban szembenézni magaddal? Meddig leszel Te az utolsó az életedben?

Megtanultam önzőnek lenni! Önző módon azt kezdtem el vizsgálni, hogy SZÁMOMRA mi a leghelyesebb, legfontosabb, legideálisabb, legjobb, legkifizetődőbb.

Fogalmazd meg, NEKED mit jelent önzővé válni a saját érdekedben!

Önzőség kettős szemlélettel…

Nagyi süteménye: Önzőség, ha nem eszel belőle, mert tartod magad az elhatározáshoz? Önzőség, ha a nagyi megbántódik, mert neked sütötte és nem eszel belőle, hiszen egy falat úgysem árt szerinte?

Céges rendezvény: Önzőség, ha nem iszol a többiekkel hajnalig? Önzőség, ha a barátaid megpróbálnak rábírni a cukros alkoholra, miközben tudják, hogy komoly elhatározásod van?

Edzés mindenekfelett: Önzőség, ha mindenképp elmész edzeni és később érsz haza a párodhoz? Önzőség, ha felrója neked a párod, hogy az edzés fontosabb nála és hagyd ki?

Ne hagyd, hogy mások ÖNzősége háttérbe sorolja a saját ÖNzőségedet!

Ne félje nemet mondani és kitartani a célod mellett. Ezt nekem is meg kellett tanulnom ahhoz, hogy fel tudjak kelni a Ducikómámból!

Ébredj fel!