Tisztában voltam vele, hogy ahogyan élek, az romboló. Az életformám gátol mindentől, amivel elérhetném azt a megfogalmazhatatlan állapotot, ami értelmet ad az életünknek: boldogság. Ettől fosztottam meg magam hosszú éveken át, mert én az a típusú lány vagyok, akit a dundiság minden velejárója megviselt. Mégis tudtam így élni, megalkuvásban és önámításban. A „majd holnap” ígérete végig kísérte a kövérségemet, míg egy nap végre megtörtént az a bizonyos kattanás, amire minden duci vágyik: változni akartam. Az elhatározás megszületett, már csak egy tökéletes terv kellett, amivel ezúttal a megrekedést elkerülöm.

A lehetetlennel álltam szemben. Ételfüggőként, 151 kilósan fogalmam sem volt arról, milyen az egészséges táplálkozás, hogyan működik a szervezetünk és miért fájnak a térdeim ilyen súly alatt. Rossz úton jártam hosszú időn keresztül. Mindvégig olyan diétákkal próbálkoztam, amelyek eleve kudarcra voltak ítélve. Tarthatatlan, sanyargató, önpusztító fogyókúrás módszerekkel igyekeztem megszabadulni a majd 80 kilós súlyfeleslegemtől. Ezzel az eséllyel indítottam el 2017. januárjában a Duci dívány blogot közösségi oldalamon. Dia fogyi naplójaként látta meg a napvilágot, aztán lett belőle egy virtuális kísérleti labor, ahol kitapasztaltam és teszteltem minden oldalát a fogyásnak, az étrendkiegészítőknek, a mozgásformáknak. Voltam vegán, kerültem a húst, kiiktattam a tejtermékeket és a glutént. Fogyogattam, de az igazi áttörés nyár elején érkezett el.

Vágyat éreztem arra, hogy értsem, hogyan is kell helyesen táplálkozni, sportolni. Beiratkoztam 3 ez irányú képzésre. Elsőként (sport)táplálkozási tanácsadó és fitnesz instruktor oktatásra jelentkeztem. De legnagyobb feladatomnak azt tekintettem, hogy megismerkedjek végre azzal a bizonyos mumussal, ami minden esetben lebonthatatlan falat állított közém és a karcsúságom közé. Le akartam számolni az érzelmi evéssel, a lelki problémákkal. Ezek ugyanis első helyen szerepeltek az életemben, ha a fogyási kudarcok okait fel kellett sorolnom. Minden megingásom azért volt, mert rossz módszerekkel tápláltam az étel stresszoldó vagy épp örömfokozó szerepét. Minden élethelyzetben az jelentette számomra a gyógyírt, ha az evés közben elnyomott érzelmek eltörpülnek és az ízorgiák alatt elfelejtek minden rosszat. Ha pedig épp jó passzban voltam, jöhetett a jutalmazás, bármilyen sós vagy édes finomság formájában.

Önfeláldozó típus vagyok, mindent és mindenkit magam elé helyeztem, tehát ott kullogtam valahol a sor végén kövérségi depresszióm legmélyén. Minden vágyam az volt, hogy első helyre kerüljek. Ennek egyetlen módja volt. Meg kellett ismernem a mélyen gyökeredző lelki problémáimat, esélyt kellett adnom ezek gyógyítására. Így lettem Életviteli life coach. S bár önmagában ez nem jelent azonnali megoldást az érzelmi evésre, de megértettem az emberi viselkedés alapvető formáit, ezáltal a magamét is. Rájöttem, hogy sebezhető voltam mindvégig, és ha bántottak a súlyom miatt, akkor apró porszemnek éreztem magam a világban.  A kövér ember mindenki számára könnyű célpont, hiszen az elhízás szemmel látható gyenge pont. Ha bárki bánt ezért, csupán saját – nem látható – gyenge pontját leplezi és lelki nyugtalanságát csillapítja mások leigázásával.

Megvilágosodtam: az önbecsülésem, az énképem egekbe emelése csak úgy történhet meg, ha felhagyok a régi szokásaimmal és helyettük újakat iktatok a mindennapjaimba. Feltérképeztem, mi szükséges az életmódváltásomhoz és ezt egy célterv formájában papírra vetettem. A naptáramban én lettem az első. Az étkezés, a mozgás és a lelki feltöltődés immár bebetonozott program lett a lapokon és mindent eköré szerveztem. Többé nem mondtam le edzést, nem ettem étrendemen kívüli ételt, nem hanyagoltam Önmagamat senki kedvéért. A kezembe vettem az irányítást és szép lassan megtanultam főszereplője lenni az életemnek. Nem érdekelt többé egy-egy lenéző szempillantás a ruhaboltban vagy épp az edzőteremben.

Tisztában voltam vele, hogy hormonális elváltozások nehezítik a fogyásomat, hiszen egy ilyen túlsúly párban jár a női hormonháztartás felborulásával. Lássuk be! A hízásért, az évekig tartó várakozásért egyedül én voltam a felelős. Megoldást találni és a célt megvalósítani sem tudta senki helyettem. A változásra 2017. januárjáig nem álltam készen. Amikor viszont feleszméltem a Csipkerózsika álmomból, egy csapásra kezdtek a helyére kerülni a dolgok. Ha egy valamit ki kellene emelnem a tanultakból, akkor egyértelműen a vonzás törvényét tudom kiemelni. Ha bármit megoldok az életemben, az magában hordozza azt, hogy szép sorban minden hasonló problémára is megoldás születik. Önbizalommal teli lelki állapotban ugyanis képesek vagyunk bármire, amire korábban esélyt sem láttunk volna.

Mi ennek a receptje?

1. Helyes és kiegyensúlyozott, mindenképp változatos étrend, ami nem tartalmaz finomított szénhidrátokat (nagy mennyiségű cukrot, illetve cukros, zsíros péksüteményeket, finom lisztes ételeket, ipari cukrász termékeket, cukros üdítő italokat),

† Duci testnek megfelelő mozgásforma (aerob jellegű, zsírégető tartományban történő monoton, lassú-közepes sport és ezt kiegészítő erősítő gyakorlatok – saját súlyos, szabad súlyos és gépi súlyos feladatok),

2. Az átalakulást támogató étrendkiegészítők (nem része a programomnak semmilyen életmódváltás nélküli csodaszer vagy fogyókúrás szer, mert azokat mélyen elítélem),

3. Érzelmi evés és/vagy ételfüggőség leküzdése, régi szokások új szokásokkal való megszüntetése,

4. „Énidő” megteremtése, énkép és önbecsülés fejlesztése (ami az első 4 recept pont nélkül elérhetetlen).

Mindenekelőtt azt sikerült megértetni az énképemmel, hogy a magam által felállított határok sokkal alacsonyabban lógnak, mint amilyen magasra én valóban felérhetek, ha eléggé akarom. Akár a kitartásban, az akaratban vagy épp a sportban gondolkodtam, sokkal kevesebbet képzeltem az erőmről, mint amennyire a valóságban képes lehetek. Ezért ma már tudom, hogy amit első körben gondolok arról, hogy mit milyen eredménnyel érhetek el, az távol áll attól, amit a testem, az elmém és a személyiségem valójában ki tud hozni a napjaimból. A „nem tudom”, a „nem vagyok rá képes”, „a nem bírom” ma már nem része a szótáramnak, mert bármi, amit meg kell valósítanunk és rajtunk múlik, azt el tudjuk érni az elménkkel való szoros együttműködésben. Legjobb példa erre a sportban teljesíthető távok vagy épp az elégetett kalóriák száma, mert a magas elvárások esetén megriadunk az előttünk álló küzdelem okán, holott a testünk bírja, csak az agyunk kommunikálja a gyengeséget. Sokkal több van bennünk, mint azt általában elsőre hisszük. Legnagyobb üzenete az eltelt időszaknak magam irányába bizonyosan ez: az elmém képes olyan erőfeszítésekre, amelyekről korábban álmodni sem mertem volna.

A tervezés megszállottja vagyok, soha semminek nem állok neki anélkül, hogy azt „kimatekoznám”, mindenre van kifogásom, érvem, félelmem, megnyugvásom. Legfőképp akaratom van, amivel bizonyítani szeretnék mindenekelőtt a régi énemnek, hogy bármilyen hibát is követett el a „kövérlétté” alakulás alatt, azt helyre hozom és hosszú távon is minőségi életet alakítok ki egy boldog és kiegyensúlyozott jövő reményében. A tervem pedig valóban előállt és bár nem nagy dolog egy tervet papírra vetni, de leírva sokkal jobban nyomon követhető a kitűzött elvárás. Amire rá tudunk tekinteni a napjaink során bármikor – motivációs erőbázisként – az bizonyosan segít felidézni azokat a gondolatmorzsákat és érzelmeket, amelyek a terv megalkotásakor lebegtek bennünk. Nekem legalábbis mindig segített a napló írás, az eredmények dokumentálása vagy épp az étrend tervezés, mert ha egy keretrendszert alakítunk ki az életvitelünkre, akkor a határokon belül mozogva el tudjuk kerülni a kilengéseket, a megingásokat és az irányt könnyebben tudjuk tartani. Mindenki vágott már bele vad lendülettel fogyókúrába vagy életmódváltásba. Mindannyian tudjuk, hogy elkezdeni könnyebb, de sebességben maradni, benne lenni az iramban már sokkal nehezebb küldetés. Ezért is szokott félbemaradni a legtöbb ember esetében tucatnyi első próbálkozás. Hiába a sok hiba és felismerés, ugyanazokat a rossz beidegződéseket használjuk újra és újra, mígnem egyszer eljutunk arra a pontra, ami a „most vagy soha” sugallata. Ezt az erőt és szenvedélyt kell megragadni, akciótervvé formálni és sarokpontokon ellenőrizni az időarányos teljesítést. Csak akkor lehet 100%-ot hozni, ha közben nincs lemaradás, mindig tartjuk az időarányra megalkotott elvárást, így a teljesítményünk kiegyensúlyozott, egyenletese lesz. Ha valahol elakadunk, nem kérünk segítséget és megtorpanás történik, akár hetekre vagy hosszabb időre is, ott az időarányos elmaradásunk már akkora lesz, hogy bizonyosan nem fogjuk tudni hozni a kitűzött céltervet. Emiatt kell gondosan megtervezni az életmódváltás minden szakaszát.

Alapvetően egy kiegyensúlyozott és a szervezetem működését támogató étkezési rendszerben találtam rá a végleges megoldásra. Azért hívom rendszernek, mert ez valóban egy motorikus műveleteket összefoglaló halmaz, amiben a fent részletezett 5-ös pillér dominál: táplálkozás, edzés, lelki egyensúly, érzelmi evés megszüntetése és „énidő” megteremtése.

Ez az ötös együttesen kulcsa a sikernek, melynek alapja egyértelműen a táplálkozás. Én azt vallom, hogy 80-90%-ban a táplálkozásunkkal tudjuk irányítani az egész folyamatot. 10%-ot javít ezen a sport. Hormonális szintű betegségek 8-10%-ban hatnak negatívan az elhatározásra, de erre is egyértelműen az egyetlen megoldás a HELYES TÁPLÁLKOZÁSI RENDSZER.

Megfelelő étrend nélkül a többi tényező egyszerűen hatástalan:

1. ha az emésztőrendszerünk nem kapja meg a működéséhez szükséges energiát, üzenetet küld az agynak, és máris jönnek a negatív érzelmi velejárók: rossz kedv, ingerültség, depresszió,

2. ha nincs megfelelő vitamin, ásványi anyag ellátás vagy épp kevés a rost,

3. ha túl sok a cukor, a finomított szénhidrát és helytelen az alaptápanyagok aránya,

4. ha a kalória puffer növekszik, s már nem vagyunk képesek többet elégetni, mint bevinni vagy épp túl keveset eszünk és vész üzemmódra kapcsol a szervezetünk,

5. ha nem támogatjuk a sejtműködést és a szénhidrátok hasznosulását megfelelő és célirányos étrendkiegészítőkkel (határozottan nem csodaszerekkel).

Annak érdekében, hogy tökéletesen tudjon működni, összhangba hozva a saját egyéni céljainkkal és a táplálkozással, és ezzel karöltve egy folyamatos testedzési munkát kell adni számára. Személyes példámra vetítve az én saját elvárásom az, hogy egy példamutató testet varázsoljak magamnak edzői terveim okán. Ezért a stratégiai elemeim legfontosabb része az, hogy olyan módszert alkossak, amely segítségével a lehető legrövidebb idő alatt (10 hónap) a lehető legkevesebb energia és pénz ráfordítással a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Mindenki hasonló elvek alapján szeretne változni.

A tervhez egy nagyon tudatos, korlátokat ledöntő akarat és hozzáállás kell, s ennek központi eleme a már említett biológiai folyamatokat ellátó szervezetem. A táplálkozás, a sport, a lelki egyensúly, a hormon háztartás egymással összefüggő elemekből áll. Az egész testünk és lelkünk működése ezekre koncentrál és éppen emiatt reagálunk sokszor evéssel a testi/lelki problémáinkra. Ez egy egymással szorosan együtt élő katalizátorokat működtető rendszer együttes és ennek a közepén állunk mi.

2018. január 8-át választottam első napomnak. Ettől kezdve naponta szeretnék írni a bennem zajló változásokról, a napjaimról, étrendemről, sportolási feladataimról. Magamról, az érzéseimről, amelyek irányítják a fogyásomat. Az utam felénél járok. A 2018-as év páros év, még a számjegyekre is jobb ránézni, formás, játékos. Ez az év lesz az én évem. Hogy lehetne nekiállni egy újabb, lehetőségekkel teli évnek, ha nem pozitívan? :)

Nagy feladatok várnak rám idén. Fitness instruktori képzésem felénél tart, már megkezdődtek az évközi modulzáró vizsgák. Elsőként az anatómia. A sejtek, csontok, ízületek, izmok világában elmerülni egyszerre ijesztően nagy feladat, másfelől roppant érdekes.

Most zajlik a felsőoktatási felvételi és már nyáron tudtam, hogy mi a következő célom. Egyértelműen táplálkozástudományi témában továbbtanulni. Dietetikus szeretnék lenni, s 12 éve tartó közgazdász karriert felépítve ez még számomra is annyira álomszerű. Eddig csak gurulós forgószékben éltem, de megismertem a futócipőt, a táplálékkiegészítőket, a reform étkezést és beültem az iskolapadba is. Ducin ezt mind kipróbálni emberfeletti volt számomra. Rettegtem, hogy így helyt tudok-e majd állni a fitnesz képzésen és pont ennyire félek újra egyetemre menni. De megálmodtam, végigcsinálom. Az iskolai tanulmányok közepette pedig legfontosabb feladatom lesz a maradék 40 kiló lefaragása kerekded testemről. Kihívás tehát akad bőven.

 Dia